Bajai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda

"TALENTUM-KIKÖT-Ő" fiatalok társadalmi integrációját segítő szolgáltatások kialakítása és fejlesztése, komplex programsorozat megvalósítása a Bajai Kistérségben TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0112 számú pályázat

 

talentum_logoterv_1_minta.jpg        uszt_logo_cmyk.jpg

 

Tájékoztatás a projekt  harmadik félévében megrendezett  programokról:

A projekt időszak harmadik negyedében az alábbi  programok valósultak meg.

Folyamatosan végeztük a felkereső ifjúságsegítői tevékenységet. Ennek keretében az elmúlt félévben 251 fiatalt szólítottunk meg és adtunk számukra tájékoztatást, illetve segítséget.

Folyamatosak voltak az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában a segítő találkozások, melyet 1424 alkalommal vettek igénybe a fiatalok, valamint a tanácsadások  (diákjogi, munkaerő-piaci, pályaorientációs, pályaválasztási és továbbtanulási)  is, melyekben 122 alkalommal részesültek az érdeklődők.

"LHH Mobil Akció" valósult meg Jánoshalmán 2012. decemberében, valamint 2013. február és április hónapban. A három alkalom során 32 fő fiatalt értünk el.

"A tanulás akadályai" címmel tréninget tartottunk  két csoport (Szent László ÁMK Gimnázium és Szent László ÁMK Szakközépiskola)  számára 2012. november és december hónapokban, melyeken két csoportban 31 fő vett részt.

"Mesterségem címere" címmel pályaválasztást elősegítő programot rendeztünk 2 csoportban:  a Szent László ÁMK 7-8. osztályos tanulóinak, valamint a Lukin László ÉZI  7-8. osztályos tanulóinak 2012. december hónapban. A két programon a résztvevők száma összesen 58 fő volt.

Folytatódott a "Kerekasztal megbeszélések" c. program a diákönkormányzatok tagjai számára, melyet 2012. novemberben, 2013. márciusban és 2013. április hónapban tartottunk meg 18, 16, illetve 14 fő részvételével.

"IFI Önkéntes Akció" keretében 2013. április hónapban Mánfán voltunk egy kirándulással egybekötött szemétszedési – „Tisztítsuk meg környezetünket!” című -  akción 12 fővel.

Folytatódott a "Sporttal egészségesen" klubfoglalkozás is, melyet havonta két alkalommal tartottunk a bajai Városi Uszodában 2012. november, december, valamint 2013. február, március és áprilisi hónapokban. Egy-egy alkalommal 10-12 fő vett részt a foglalkozásokon.

Megrendezésre került az "Anyák éjszakája" c. kétnapos program 2012. november 30-án és december 01-én a Radnóti Miklós Kollégiumban, melyen 15 fő vett részt.

A "Tehetség Műhely" tábor c. kétnapos programot 2012. novemberében tartottuk a Jelky András Művészeti Szakközépiskolában 35  fő fiatal részvételével.

"Szupervízió a tehetségekért" címmel, a fiatalokkal foglalkozó pedagógusok számára tartottunk kiscsoportos segítő foglalkozást 2013. február, március és április hónapokban.

"Ágazati együttműködés a tehetségekért" címmel 2013. március és április hónapokban rendeztünk összejöveteleket azokkal az intézményekkel, akik részt vesznek a projekt végrehajtása során, és akikkel korábban együttműködési megállapodást kötöttünk.

Jelenleg az elkövekező félévre tervezett programokat szervezése zajlik.

 

Baja, 2013. május 21.

 

Valkai Edit

szakmai vezető

 

 

„TALENTUM-KIKÖT-Ő”, projekt  a fiatalok társadalmi integrációjának elősegítéséhez

 

Baja Város Önkormányzata a TÁMOP 5.2.5/B-10/2-0112. számú pályázatával európai uniós  támogatást nyert, mely összegből a fiatalok társadalmi integrációját segítő programok kerülnek megrendezésre.

A projekt végrehajtása során kialakításra került  alacsonyküszöbű szolgáltatás keretében az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, mely munkanapokon 13 és 17 óra között,  a  Szentháromság tér 11. szám alatti belső udvarban várja az érdeklődő fiatalokat bármilyen jellegű  információnyújtással kapcsolatban.

Az irodát működése első félévében közel 1500 alkalommal keresték  fel a fiatalok személyesen vagy telefonon,  az őket érintő tanulással, kultúrával, sporttal, szabadidős tevékenységekkel, utazással, albérlettel, munkával, stb. összefüggő információk miatt.

Szakképzett tanácsadóink az elmúlt hat hónapban összesen 120 órában, legalább 30 fő fiatal számára nyújtottak segítséget   diákjogi, munkaerő-piaci, pályaorientációs, pályaválasztási és továbbtanulási területeken.

Az iroda munkatársai a projekt kezdete óta Baján  120 alkalommal, összesen 513 fő  fiatallal találkoztak  a felkereső tevékenység keretében, hogy tájékoztassák őket a projektről, az iroda szolgáltatásairól, programjairól és segítséget nyújtsanak problémáik megoldásához.

LHH Mobil Akció keretében három alkalommal, összesen 32 fő fiatallal találkoztunk a jánoshalmi kistérségben élők közül – Jánoshalmán és Mélykúton -, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élők is azonos esélyekkel   tájékozódhassanak    a „TALENTUM-KIKÖT-Ő” c.  projekt  tevékenységeiről, programjairól.

Az első félév során kidolgozásra került öt e-learning módszertani anyagunk virtuális munka, vállalati önkéntesség, tehetségfejlesztés, ifjúsági iroda valamint pályaorientáció témákban, mely anyagok a „TALENTUM-KIKÖT-Ő”  internetes honlapjáról bárki számára elérhetők.

Eddig három képzésünk került megrendezésre:  az „Önkéntes menedzsment” c. képzés, melynek célja az önkéntes tevékenységre való felkészítés volt,  valamint kettő  „Virtuális világ kihívásai” c. képzés, melyek célja a  munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése.  Ez utóbbi képzésből egy a Türr István Gazdasági Szakközépiskolában, egy pedig a Jelky András Szakképző Iskola és Kollégiumban zajlott. A három képzésen összesen 37 fő fiatal vett részt. Valamennyien  tanúsítványt kaptak a szervező felnőttképzési intézménytől.

Az elmúlt időszakban a középiskolai diákönkormányzatok és a főiskolai hallgatói önkormányzat vezetőinek és képviselőinek kettő alkalommal szerveztünk „Kerekasztal megbeszélést”, a közösségi és állampolgári kompetenciák fejlesztése céljából,  melyeken összesen 30 fő vett részt. Az összejövetelek témája első alkalommal az új alaptörvény, második alkalommal pedig az iskolai konfliktuskezelés volt.

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket segítségükért a képzéseknek és programoknak helyet biztosító iskoláknak:  a Bányai Júlia Szakképző Iskolának, a Türr István Gazdasági Szakközépiskolának,  a Jelky András Szakképző Iskola és Kollégiumnak, valamint a III. Béla Gimnáziumnak.

Külön köszönjük Baja Város Önkormányzatának, a segítséget kérő és a programjainkon résztvevő fiatalok nevében,  hogy lehetővé tette a projekt megvalósítását.

Programjaink ezután is  folyamatosan zajlanak. Május hónapban szeretnénk megrendezni az „Üzlet-társ” c. képzést, mely szintén a munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztését célozza, illetve 2012. június 01-én kerül megrendezésre az „Élj,sportolj, mozogj szabadon” c. egész napos szabadidős rendezvényünk az ifjúsági nap keretében, ahová   szeretettel várunk minden érdeklődő fiatalt.

A projektidőszak alatt  szervezett képzések, programok, valamint az ifjúsági információs és tanácsadó iroda valamennyi szolgáltatása -  köztük a tanácsadások is -  ingyenesen vehetők igénybe. Irodánk továbbra is nyitva áll a problémájukra segítséget kereső illetve a programjaink iránt érdeklődő  fiatalok számára.

 

Baja, 2012. május 08.

 

Valkai Edit

szakmai vezető 

infoblokk3_esza_egyes.jpg 

 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

2. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

3. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

4. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

5. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

8. Boxit Packages

► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.

boxitpackages.hupont.hu

9. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs

► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.

astroma.hupont.hu

10. Dr.Szirmay Rókus PhD

► Dr.Szirmay Rókus PhD

szirmay.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

13. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

15. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

16. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

17. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

18. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

19. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

21. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

22. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

23. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása

► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia

energiavandor.hupont.hu

24. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

25. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

26. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

27. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

29. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

30. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

31. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

32. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

33. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

34. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

35. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

36. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztike.hupont.hu

37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

38. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

39. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

40. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

41. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

42. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

43. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

44. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

45. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

46. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

47. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

48. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

49. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

50. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

51. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

52. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

53. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

54. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

55. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

56. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

57. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

58. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

59. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

60. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

61. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

62. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

63. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

64. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

65. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

66. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

67. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

68. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

69. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

70. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

71. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

72. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

73. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

74. Waneee lapja

► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘

girlsnet.hupont.hu

75. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 21
Heti: 45
Havi: 133
Össz.: 39 342

Látogatottság növelés
Oldal: TÁJÉKOZTATÁS harmadik féléves tevékenységről
Bajai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - © 2008 - 2026 - talentumkikoto.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »